Biztosan érezted már úgy, hogy annyira de annyira magányos vagy. Hiába van melletted egy társ, a család, a barátok. Mégis magányosnak érzed magad. Úgy érzed senkinek sem vagy fontos, és senki sem figyel rád. Te hiába mondanád a lelkedben lévő érzéseket, gondolatokat, süket fülekre talál. Úgy érzed kár kinyitnod a szád, kár mondatokat formálnod, hiszen az ég világon senki sem hallgatja meg. Akiről azt hiszed melletted van (megért és meghallgat) mégsincs ott amikor kellene. Amikor a poklok poklát éled át, de a segélykiálltásokat senki sem veszi észre.

A mai világban, a mai rohanó életünkben mindenki a saját sorsával van elfoglalva. A ma embere igazán önző mondom éli az életét. Nem törődik senkivel és semmivel, csak magával. Kapcsolatokat színlelve élik mindennapjaikat, hiszen a társadalom ezt várja el tőlük. De mögöttes tartalom nem mindig párosul a gyönyörűen beállított kép mögé. 

"Nem minden arany, ami fénylik."

Hát nagyon nem! Az a bizonyos mérgezett alma is milyen szép volt kívülről, csak úgy piroslott és csábított, hogy edd csak meg...de belül....belül szét van rohadva!

Sok ember vehet minket körül, mégis magányosak vagyunk. És ezen változtatni lehet már nem tudunk, de az is lehet, hogy nem is akarunk.

Így élünk mi, a ma embere, magányosan, de társasan. Színlelt boldogságban.