Azt hittem, ez a január majd más lesz. Hittem benne, hogy valamivel könnyebb lesz. Lehet, hogy később jobb lesz, de az elmúlt két hét nagyon nehézre sikeredett. Munka, intézni való, szervezés, lelki dolgok, a péntek 13.! no és a ma reggel.

Nagyon vártam ezt a mai napot. Elterveztem, hogy mennyi mindent is fogok ma csinálni. Lesz egy csomó időm. Énidő. Könyv olvasás, film nézés, tervezgetés, süti sütés, barátnőkkel beszélgetés, és minimális gondolkodás/ agyalás. Csodásan hangzik igaz?

Ezzel szemben a valóság: 6:20 kelés, áll a víz a lakásunkban, ugyanis az egyik csapunk csöve úgy gondolta, munkáját ezennel abbahagyja nálunk, és azonnali hatállyal felmond. Na jó, el is fogadnánk a felmondást, ha ezt szépen részletekbe tárja elénk. Pl. csöpög, szivárog stb. De nem úgy, ahogy tette ezt ma reggelre. Nem volt fair. Nagyon nem. Tehát a szombati program akként módosult, hogy az összes törölközőt, amit itthon találtam a padlóra vágtam, hoztam a felmosót, és két órán keresztül próbáltam a vizet felitatni. Közben pedig csak azon járt az eszem, hogy vajon ennyi a víz amennyit látok...vagy azért látok ennyit, mert (lévén, hogy negyedik emelten lakunk) az alsó szomszéd élvezi a többit. 

Szóval miután felitattam a vizet, jött a romok eltakarítása, mert persze a víz az folyt amerre látott. Szekrény alá, egyik helységbe be a másikba ki. Szörnyű volt. Ott álltam a bokáig érő vízbe és azon gondolkoztam sírjak-e vagy nevessek. Igazából mindkettő volt. De sebaj. Másnak rosszabb, gondoltam. Van aki éppen a lehullott 20 centiméteres havat lapátolja, más dolgozik. Összeszedtem magam. Miután kész voltam, jött a takarítás itthon. Ha már lúd legyen kövér. No hiszen.

Sütit viszont sütöttem. Szükségem volt rá. És tejberizst is készítettem. Ezer éve nem csináltam, de olyan jó volt enni. Gyerekkor íze volt. Ez megnyugtatott egy időre. Eszembe jutott édesanya. Hogy ő, hogy oldotta volna meg ezt a problémát. Ő olyan erős. Bárcsak én is olyan erős lehetnék. Ő sosem panaszkodik. Szóval én sem teszem. Ezt csak úgy elmeséltem nektek. Nevessetek csak rajta, rajtam. Hogy milyen béna vagyok. De majd megváltozok. Vagy nem. Ez tanulható? Mármint a változás? Vagy eredendően szerencsétlen és béna lennék? Tudom, nem ezt kell mondogatni. És én nem is teszem. Csak megállapítom. De vannak azért szerencsés dolgaim is. :) Minden jó után azonban történik velem 9 rossz. De ez azért van, hogy a 10. jót tudjam értékelni. Szóval értékelem is. Próbálok pozitív maradni. Így két hét után ennyit tudok mondani.