... és ha igen, akkor is meddig?

   Sokszor gondolkoztam már azon, létezik e férfi és nő között barátság. Egyszerű barátság, mely kapcsolatban senki sem szeretne többet, ahol mindenki tényleges barátjaként tekint a másikra. 

   A probléma ott kezdődik, mikor valamelyik fél elkezd a másik iránt sokkal többet érezni, mint kölcsönös haverság. Mikor a beszélgetések kezdenek átfordulni vallomásokká, mikor egy-egy dicséret mögött sokkal több kimondatlan érzés lapul. Mikor az ölelés az egyik félnek egy baráti érintés, míg a másiknak maga a mennyország. Na és persze jön a kérdés megmondjam e neki? Hogyan reagálna, mit tenne a barátom, ha tudná én már egy ideje többet érzek iránta. Bele se gondolva, mennyien sérülnének meg egyetlen kimondott mondattól: beléd szerettem. Ebben a harcban már nem az ész, sokkal inkább a szív dominál, és átgázol mindenen és mindenkin. Nem válogat módszerekben, eszközökben. A cél pedig nem más: megszerezni a legféltettebb kincsünket, megszerezni a barátunkat, vagyis a szerelmet magunknak. Mikor meglátod a másikban a csodát, másképp nézel rá, másképp érzel iránta. Várod, hogy írjon, hogy keressen, hogy hallhasd a hangját. A barátod hangját...

Összevetve mindent, nem létezik fiú-lány/ férfi-női barátság. Bizonyosan tudom, hogy az egyik fél mindig többet akar. Csak lehet, hogy még ő sem tud róla.... ha pedig már tudja, érzi, természetesen önző módon mindent elkövet annak érdekében, hogy a szerelmét megszerezze.